< Előző | Tartalom | Következő >
A nagykonténer
a) olyan konténer, amely nem felel meg a kiskonténer meghatározásának;
b) „A Biztonságos Konténerekről szóló 1972. évi Nemzetközi Egyezmény (CSC)” értelmében:
olyan méretű konténer, amelynek az alsó négy sarokkal behatárolt területe
i) legalább 14 m2 (150 négyzetláb); vagy
ii) legalább 7 m2 (75 négyzetláb), ha felső sarokelemekkel rendelkezik; A nyitott konténer nyitott tetejű konténer vagy szállítólap alapú konténer;
A ponyvás konténer a berakott áru védelme érdekében ponyvával ellátott nyitott konténer;
A zárt konténer teljesen zárt konténer, padlózattal, merev tetővel, merev oldal- és homlokfalakkal. Ide tartozik az a nyitható tetejű konténer is, amelynek teteje a szállítás alatt zárva tartható;
A cserefelépítmény olyan konténer, amely az EN 283 Európai Szabvány (1991. évi kiadás) szerint a következő jellemzőkkel bír:
– szilárdság szempontjából csak szárazföldi (vasúti és közúti) és ro-ro-hajón történő szállításra van méretezve;
– nem halmazolható;
– a közúti járművekről a jármű rakfelületén levő berendezéssel saját támasztólábaira lerakható, ill. visszarakható;
Megjegyzés: A „konténer” fogalom nem terjed ki a hagyományos csomagoló- eszközökre, IBC-kre, tankkonténerekre és járművekre. Radioaktív anyagok szállításánál azonban a konténerek csomagolóeszközként használhatók.
Köpenyes palack: LPG szállítására szolgáló, legfeljebb 13 l víztérfogatú, bevonatos, hegesztett belső acélpalack test, ráöntött zártcellás műanyag védőbevonattal, amely nem távolítható el és az acélpalack test falának külső felületére tapad;
Köztes csomagolóeszköz: olyan csomagolóeszköz, amelyet a belső csomagolások vagy tárgyak és a külső csomagolás közé helyeznek;
Kritikus hőmérséklet: az a hőmérséklet, amely felett az anyag nem létezhet folyékony halmazállapotban;
Kritikussági biztonsági mutatószám (CSI) hasadóanyagot tartalmazó küldeménydarabhoz, egyesítőcsomagoláshoz vagy konténerhez (radioaktív anyagok szállításánál): olyan szám, amelyet a hasadó anyagot tartalmazó küldeménydarabok, egyesítőcsomagolások vagy konténerek együttes mennyiségének korlátozására használnak;
Küldemény: olyan veszélyes áru küldeménydarab(ok) vagy rakomány, amelyet a feladó szállításra átad;
Küldeménydarab: a csomagolási művelet végterméke, amely a feladásra kész csomagolóeszközből, nagycsomagolásból vagy IBC-ből és tartalmából áll. A fogalom kiterjed a gázok szállítására használt, ezen fejezet szerinti tartályokra, valamint az olyan tárgyakra is, amelyek méretük, tömegük vagy kialakításuk folytán csomagolás nélkül vagy rekeszben (csúszótalpon), kosárban vagy rakodóeszközben szállíthatók. A radioaktív anyagok szállítását kivéve, nem terjed ki e fogalom azokra az árukra, amelyeket ömlesztve szállítanak, sem a tartányban szállított anyagokra;
Megjegyzés: A radioaktív anyagokra lásd a 2.2.7.2 bekezdést, a 4.1.9.1.1 pontot és a 6.4 fejezetet.
Küldeménydarab tömege: ellenkező meghatározás hiányában a küldeménydarab bruttó tömege. Az áru szállításához használt konténer és tartány tömege a bruttó tömegbe nem számít bele;
Külső csomagolóeszköz: az összetett csomagolás vagy kombinált csomagolás külső védelme felszívó anyaggal, tömítőanyaggal és minden egyéb elemmel, ami szükséges a belső tartályok vagy belső csomagolóeszközök befogadásához és védelméhez;